Vannak olyan pillanatok..

Vannak olyan pillanatok amikor elhisszük, hogy ez örökké tart, hogy nem lehet vége... mind félünk a változástól. Rettegünk attól, hogy, aki a legjobban szeret az elhagy minket. Tudod, vannak, akik meg sem merik próbálni mert féltik a szívüket, de ezzel a boldogságtól is megóvják, ami az egyik legjobb része lehet az életnek. Nem tudhatjuk, hogy pontosan hol ér véget a múlt, és hol kezdődik a jövő, mikor élünk a jelenben... de, ha ma vagy holnap eltűnnék a világról, akkor azt szeretném, ha lennének néhányan, akik azt tudják mondani, hogy jó volt szeretni ezt a lányt.

Azokon a napokon...

Azokon a napokon, amikor éppen csak összefutottunk, mindig erősebb voltam, mint a többi átlagos napon. Azokon a napokon, amikor rám mosolyogtál, úgy éreztem nincs lehetetlen. Azokon a napokon, amikor beszélgettünk is, táncoltam a tükör előtt, énekeltem a zuhany alatt, nevettem a testvérem faviccein, és ezerszer meghallgattam a dalt, amit te mutattál. Azokon a napokon amikor hozzám értél, bolondot csináltam magamból ismeretlenek előtt, elmondtam az embereknek mennyire szeretem őket, és nevettem míg a könnyem ki csordult. Azokon a napokon.. csak miattad: tényleg önmagam voltam.

(saját kép) 

Elfáradtam..

Te nem szeretsz engem. Hittem, bíztam, vágytam, akartam. De nem megy. Neked nem kellek igazán. Sőt, neked semmi sem kell belőlem, abból, ami valójában vagyok. Próbáltam türelmesnek lenni. Várni. Mindent megmagyarázni, de azt hiszem, nem akarom ezt tovább. Miért csak nekem kellene tennem valamit kettőnkért? A tüzes, odaadó lányt újra elő tudnád hozni. Küzdjek tovább? Minek? Eddig nem ezt tettem? A szép szavak immár kevesek, nekem már bizonyíték kell. A hiányzol és vágyom rád sokat elhangzott. A csókod, ölelésed, közös idő többet mondanának minden szónál. De hidd el küzdök. Csak már máshogy. Leginkább azért, hogy felejtsek. Azért, hogy elfogadjam az egészet, ami kettőnk között történt. A döntésedet. A nélküled töltött hosszú napokat. De már nem fáj, már nem mar. És bár lényed parányi része még mindig szívemben ücsörög, döntenem kellett. Elfáradtam. Már nem tudok tovább próbálkozni, mert nem érzem, hogy kellene. Nem, nem feladtam. Én megtettem mindent. Most félreállok. Megyek az utamon tovább. Elengedlek. Az élet majd úgyis rendezi a dolgait. Ha egymáséi vagyunk, akkor vissza fogsz hozzám találni valamikor, valahogy. Addig meg úgy látszik mással vagy máshogy van dolgunk. Ha meg nem tartozunk össze, akkor köszönök mindent. Te is csak egy voltál az utamon....