AZ idő segít...

Az idő segít. Lassú és fájdalmas, de működik. A beszéd is segít. Lógni a többiekkel, találkozni a barátokkal, és olyan lesz, mint egy könyv, amit rég olvastál.

Még egy mosoly...

Még egy mosoly, ami felkavar, még egy érzés, amiről már rég azt hitted, hogy nem létezik, hogy senki sem tudja kihozni belőled, de neki sikerül. Aztán meg van, hogy csak jön és megy. Mosolyog, és eltűnik, megölel és ennyi, te meg ott maradsz már megint egyedül, kiábrándultan a hitből, hogy egyszer majd marad, hogy egyszer majd tovább tart.

az igazán jó dolgok..

Az igazán jó dolgok mindig csak rövid ideig tartanak. Ez az egész boldogság ilyen rohadtul van kitalálva. És nem szabad azon gondolkodni, hogy miért kaptunk ilyen keveset a jóból, hanem hálásnak kell lenni azért, hogy egyáltalán kaptunk belőle.

Vannak..

Vannak nagy pillanatok, olyanok, amik időről-időre megtörténnek, keringenek mindannyiunk élete körül, és csak arra várnak, hogy bekopogtassanak, hogy jöjjenek. Hatalmas erő van bennük, az viszont, hogy mit hogyan alakítanak, nagyban függ attól, hogy akarsz vagy nem. Akarsz élni, vagy csak éldegélsz. Mert bizony bekövetkeznek ők, csak épp az a nem mindegy, hogy a nagy változás előre visz, vagy összerombol mindent körülötted.

Megölelném újra..

Megölelném újra. El sem akarnám engedni. Van ez így. Úgy, hogy maradnál a pillanatban, és már ott azon jár az agyad, hogy ne legyen vége. Vissza kell jönnie, akarom, hogy itt legyen. De van, hogy egyedül kell tovább menned. Nem foghatja senki sem a kezed, vagy ha igen, csak a távolból. Nincs ennél rosszabb érzés. Annál, amikor hiányzik. Hiányzik egy mozdulat, egy ölelés, egy mosoly, bármi, ami még erősebbé tenne. De vissza fog jönni. Vissza kell jönni. Addig meg ott a pillanat, amibe belemerülhetek. Valami a múltból, ami erőt ad. Továbbra is.

azt mondják..

Azt mondják ha sokat gondolsz valakire, azt megérzi. Bárcsak te is éreznéd ezt és tudnád, hogy van, amikor én már rajtad kívül semmi másra nem tudok gondolni. Minél jobban nem akarom, te annál inkább itt vagy velem a fejemben és magam sem értem miért van ez így. Viszont tudom, hogy az életünk egy olyan csaló játék, amelyben vagy nem osztanak nekünk mindig jó lapokat, vagy mi magunk játsszunk rosszul a jó lapokkal. Én sem fogom tagadni a hibáimat, mert tisztában vagyok azzal, hogy rengeteg van, de ha rólad lenne szó, én most már azt hiszem bármit megtennék.

Fontos :)

Fontos, hogy megfelelően zárjuk le a dolgokat az életben. Csak így lehet véget vetni valaminek. Különben bennünk rekednek szavak, amelyeket ki kellett volna mondanunk, de nem mondtunk ki, s a szívünket megbánás tölti el.

Az erős nő

Az erős nő - aki erős alapokat tud építeni azokból a téglákból, amelyeket hozzá vágtak.!!

Hiányzol..

- Hiányzol.

- Te is hiányzol.

- Akkor gyere ide. Szeretnék még egy éjszakát. Melletted szeretnék aludni még egyszer. Érezni akarom a szívverésed. Azt szeretném, hogy a fejed a mellkasomon legyen és a kezeim körülötted. Úgy szeretnék csinálni csak egy éjszakára, mintha nem csesztük volna el az egészet. Mintha még mindig az enyém lennél.

tulajdonképpen..

Tulajdonképpen egy egészen kicsit hiányzol, még ha nem is fájsz már. Hiányzik a világod. Az az édes levegőjű, ami egyszerre tart távol magától, és egyszerre szippant be, mielőtt túl távol merészkednék. Hiányzik az a fajta döbbenet, amit kiváltottam sokszor belőled, és az a kíváncsiság, amit nekem szenteltél. És a tettek, amiket soha nem értettél, de végtelenül kívántál.

Mi nem leszünk..

Mi nem leszünk barátok utána sem, mert nem lesz utána, és nem voltunk barátok előtte sem. Mi csak szeretők voltunk, valakik, akik összetalálkoztak véletlenül, és nem tudtak egymás mellett érintés nélkül elhaladni. Mi nem fogjuk egymást utána keresni, mert valahányszor a te számodat hívnám, ott lesz bennem az a dac, hogy ha nem hiányzom, miért is keresselek, és te sem fogsz hívni, mert már nem lesz jelentősége a nevemnek a telefonodban, ha megmarad egyáltalán a számom. Érted? Mi ott leszünk egymás múltjában, és csak nézzük majd azt az ajtót, amit olyan erővel vágunk be, hogy a szíved is beleremeg majd, de nem fogjuk újra kinyitni, mert nincs miért, mert ebből nem lesz happy end-es történet, még csak szerelem sem, ebből nem lesz semmi, csak te, meg én vagyunk, egy teljesen véletlen érintésben, mert nem vagy benne a tegnapjaimban, a holnapjaimban, mert nem akarom, hogy benne legyél. 

Pótolhatatlan..

Mire is gondolunk, ha azt mondjuk valakire, hogy pótolhatatlan.. arra gondolunk vajon, hogy maga a személy, az ember hiányozna nekünk, ha egy nap elmenne és soha nem jönne vissza? Nem, itt másról van szó. Az emlékek hiányoznának? Vagy a nevetése? Amit mond? Nem, szerintem az hiányozna, amit érzel, miközben vele vagy. Az érzést nem tudnád pótolni. Egy embert lehet pótolni. az érzést azt már nem.

Hetek óta ez ment.

Hetek óta ez ment. Úgy éreztem már sosem szabadulhatok ebből a helyzetből. Ott álltam az üres szívemmel és mozdulni sem tudtam. A lábaim szöget vertek a talajba és nem engedtek elmenekülni. Annyit tehettem csupán, hogy bámultam őt ahogy lassú, határozott léptekkel kisétál az életemből. S néma, elfullt sóhajjal konstalláltam, hogy vissza se néz. Hogy ő épp menekül. A világomból, világunkból..

Soha ne..!

Soha ne add fel, ha még megpróbálnád. Sose töröld le a könnyed, ha még sírnál. Sose elégedj meg egy válasszal, ha még kérdeznél. Sose ne mond, hogy már nem szereted, ha nem tudod elengedni.

Elgondolkodtató!?

Sosem tudom meg, hogy mi voltam neked. Barát, akit mindennél jobban szerettél. Szerelem, akit soha nem akartál elérni és elismerni vagy csak egy lány, aki olyan hülye volt, hogy bedőlt neked.

Tudnod kell!

Ne fáraszd magad valamivel, ami nem működik. Megjavíthatod, dolgozhatsz rajta, de ha azt látod, semmi értelme és minden csak rosszabb lesz, akkor fogadd el, hogy nem működött. Ezer másik út van még. Tudnod kell, hogy mikor van vége.

CSAK én...

csak én tudom, milyen nehéz Nélküled..

Látod.. ez lett..

Látod, ez lett belőled is, szavak, pedig tényleg hiányzol....

Én még mindig nem tudom..

Én még mindig nem tudom, hogyan kellene jobban elhinnem azt, ami van, és felejteni, ami nincs.

Jó volna.. :(

Jó volna hinni, hogy érintesz még.

Semmit nem adnak!..

Tiszteld magad annyira, hogy eltávolodj azoktól a dolgoktól, amelyek már nem szolgálnak téged, nem tesznek boldoggá, amelyektől már nem fejlődsz, és amelyek által már nem vagy több attól, aki tegnap voltál. Annyira tiszteld magad, hogy elfelejted azokat az embereket, akik csak szomorúságot okoztak, akik nem azt adták, amit tőled kaptak. Minden napunk arról szól, hogy felismerjük azokat a dolgokat, amelyek mosolyokat lopnak a hétköznapjainkba, megtartjuk őket, és eldobjuk azokat, amelyek már semmit nem adnak.

Itt őrzöm a szívemben..!

Itt őrzöm a szívemben azokat a csodálatos pillanatokat, amiket együtt éltünk át. Olyan szép emlékek, hogy nem számít, ha csak ennyit kaptam. Tudom, furcsán hangzik, de így igaz. Már az is elég volt, hogy megmutattad, mennyire tudsz szeretni, elég volt az a sok mosoly, amit nap mint nap az arcomra csaltál, azok a helyek a városban ahol élek, amelyek rád emlékeztetnek, a kávézók, ahova ha belépek, eszembe jutnak az órákig tartó beszélgetéseink. Ilyenkor mindig egy kis mosoly hagyja el a szám, hogy ez is volt, és milyen szép is volt egyszer, régen. Nem vágyok vissza oda, mert nem tudnék már mit kezdeni a múltammal, de hihetetlenül jó érzés emlékezni. És ez bőven elég volt. Az emlékek, vagy azok a pillanatok, amikor reggel kinyitottam a szemem, és Te voltál az első dolog, amit megláttam a napfényben, belenéztem a szép barna szemeidbe, akkor tudtam, hogy ez egy különleges pillanat. Vagy elég volt az a sok őszinte csók, amit tőled kaptam, a naplemente, amit együtt néztünk egymáshoz bújva. Még nem éltem át hasonlót senkivel, és ha mégis, nem volt ennyire igazi. Pont ezért elég, hogy megmutattad milyen újra szeretni és igazából szeretve lenni, sosem kértem többet, és nem is akartam. Akkor, a szomorú és csalódott lelkemnek új fogalmat adtál ennek az egész "Szeretlek" dolognak, és ezért örökre hálás leszek! Egy új reményt és esélyt is adtál, hogy igazán éljek és végre eltaláljak önmagamhoz. Melletted újra élhettem, és hála a történteknek ma már újra, igazán élek. Fogalmad sincs róla, mennyire boldog vagyok, hogy itt voltál nekem, és felnyitottad a szemem. Szerettem azt az érzést, hogy nem féltem attól, ha majd egyszer elmész! És elmentél, de tudtuk jól mindketten, hogy ez egyszer elfog múlni. Örökre a szívemben maradsz, ha már az életemben nem is, és ez így van rendjén, mert hiszek abban, hogy minden úgy fog történni, ahogyan kell, ráadásul mindig a maga idejében. Ezért köszönöm az Életnek, hogy megismerhettelek, hogy eltudtam fogadni, vannak szerelmek, amelyek nem egy egész életre szólnak...